Főoldal
Elvis 70 - Királyi születésnap Nyomtatás
Megjelent: Népszabadság   
2005. január 08. szombat, 00:00

Elvis Presley ma volna hetven éves. Rajongói számára azonban a Király nem halott, ezért a világ legnépszerűbb szórakoztató művészének születésnapját nemcsak az Egyesült Államokban, de világszerte megünneplik. Sőt a rajongói klubok már arra is tettek kísérletet, hogy a jeles napot nemzeti emléknappá - így munkaszüneti nappá - nyilvánítsák, de az amerikai kormány még ellenáll. Egyelőre.

A rajongók szerint azonban már nincs olyan messze az idő, amikor az Elvis Presley Napot törvénybe iktatják, hiszen Elvis történelmi személyiség, megjelenése új korszakot indított el a XX. század történetében, s ma ő az egyik legnagyobb amerikai ikon, aki zenei, kulturális és történelmi értelemben is meghatározó szerepet töltött be a XX század második felének történelmében.

Rock and roll lázadóként bukkant fel 1954-ben Memphisben, egy évvel később New Yorkban botrányhősként fogadták, de a „rock and roll forradalom” győzelemre vitele után, annak vezéregyéniségeként hamarosan az új műfaj "királya" lett, a hatvanas években előbb „all american boy-t”, majd nemzeti hőst faragtak belőle, s korai halála (1977) óta világszerte az elmúlt fél évszázad legismertebb és legjelentősebb személyiségei között tartják számon.

Jézus és Bush között

Elvis fellépése 1954-ben a társadalmi konvenciók, a konzumterror, a szexuális tabuk vagy a családi kötelékek ellen lázadó fiataloknak kínálta a korábban soha nem érzett felszabadulás érzést. - „Amikor először hallottam, olyan volt, mintha börtönből szabadultam volna.” - jelentette ki róla Bob Dylan. - „Egyszer csak itt volt köztünk, s megtestesítette mindannyiunk álmát.” - nyilatkozta vele kapcsolatban Bruce Springsteen, de nincs vége-hossza azoknak a mondatoknak, dicsérő jelzőknek, amelyeket a legnagyobbak mondtak róla. Az ezredvégi közvéleménykutatások szerint pedig Presley neve ma csaknem olyan ismert és népszerű, mint Jézusé.

alt

Gyors felemelkedése, példátlan sikere sokak szemében az amerikai álom beteljesülése, megtestesülése volt. Így lehetett ő, a szegény, déli, vidéki srác néhány év elteltével a "király", aki a mai napig hatással van a felnövekvő generációkra, s immár halálában is képes befolyást gyakorolni a történelem alakulására.

Kevésbé köztudott, de 1992-ben az amerikai elnökválasztáson is jelentős szerep jutott neki a végeredmény kialakulásában. A küzdelem akkor idősebb George Bush, Ross Perot és Bill Clinton között zajlott. Clintonról köztudott volt, hogy nagy Elvis-rajongó, ezért hamarosan stábja "Elvisként" emlegette, aminek híre Bush fülébe is eljutott, aki biztos győzelme tudatában lapos tréfákat engedett meg magának Elvis-Clinton személyével kapcsolatban. Clinton nemcsak állta ezeket az élceket, de rá is játszott szerepére. Egy alkalommal szaxofonjával lépett fel az Arsenio Hall Show-ban, ahol elfújta a Heartbreak Hotel szívdöglesztő szólóját.

Nagyon sok bizonytalan választó számára ez volt az első döntő momentum, majd következett a második, amikor Bush kijelentette, hogy Clinton nyilvános szereplései alkalmával éppúgy tekergeti bizonyos testrészeit, mint Elvis. Clinton nem reagált a provokációra, csak megjegyezte: "Nem hiszem, hogy Bush túlságosan szeretné Elvist." S ennyi elég is volt a választóknak. Mert aki így közvetve lejáratja Elvist, az sokak véleménye szerint a benne megtestesülő amerikai álommal viccelődik, ami több volt, mint bűn, hiba! Bush többek között ezért is vesztett.

Elvis Presley népszerűsége máig töretlen és a felmérések szerint az új, tizenéves korosztályok is bálványozzák a személyét. Elvis ma már nem megosztja, hanem egységbe forrasztja az amerikaiakat, legyenek azok demokraták vagy republikánusok, városiak, vagy vidékiek, fiatalok vagy öregek, férfiak vagy nők. Egy nemrégiben készült CBS-felmérés szerint az amerikaiak 42 százaléka napjainkban is (akárcsak tíz évvel ezelőtt) Elvis rajongójának tekinti magát, és a 65 év felettiek 30, a 30-64 év közöttiek 50, a 30 év alattiak pedig 30 százaléka jelentette ki, hogy kifejezetten kedveli a "Király" személyét és zenéjét.

Ez a rajongás a lemezvásárlásokon kívül a Villa Graceland látogatottságában is megmutatkozik. Az amerikaiak 8 százaléka (az Elvis-rajongók 13 százaléka) már elzarándokolt Memphisbe, s a felmérések szerint további 25 százaléka (az Elvis-rajongók 42 százaléka) lehetőleg minél hamarabb szeretne ellátogatni Gracelandbe, hogy letehesse az emlékezés virágait a Presley-család sírjára.
A felmérés további érdekessége, hogy 27 évvel a rocksztár halála után a megkérdezettek 7 százaléka (a 30 év alattiak 11 százaléka) még mindig azt gondolja, hogy Elvis Presley él, s csupán rejtőzködik a nyilvánosság elől.

Egy igazi megasztár legjei

Elvis rajongóinak tábora világszerte is egyre növekszik. Számukat ma már több mint 1 milliárdra becsülik, s hivatalosan működő 625 Elvis Presley rajongói klub olyan hálózatot hozott létre, amely az üzlet számára is óriási lehetőségeket teremt. A Villa Gracelandet évente több mint 650 ezren keresik fel, s a látogatók több mint fele 35 éven aluli. A helyet 1991-ben történelmi emlékhellyé nyilvánították, s jelenleg a Fehér Ház után ez a második leglátogatottabb otthon az Egyesült Államokban. 

A hivatalos adatok szerint Elvis több mint 1 milliárd lemezt adott el világszerte, többet, mint bárki a zeneiparban. Az Amerikai Hanglemezipari Szövetség (RIAA) becslése szerint e mennyiség 40 százalékát forgalmazták más országokban. Gracelandben, a zenei trófeákat tartalmazó szobában a falakon norvég, jugoszláv, japán, ausztrál, svéd, német, francia, kanadai, belga vagy holland arany- és platinalemezek is sorakoznak. A trófeák számára jellemző, hogy Elvis csak az Egyesült Államokban 149 arany-, platina- vagy többszörös platinalemezt kapott kis- és nagylemezeiért. Kilencven listás albuma közül tíz került az első helyre. De ezen kívül számos esetben vezette a country, a rhyhtm and blues és a gospel listát is.

Dalai közül közül száztizennégy volt Top 40, negyven Top 10 és tizennyolc Nr 1 siker. Érdemes megjegyezni, hogy néhány filmdalon kívül Elvis soha nem énekelt más nyelveken, s mindössze 5 alkalommal (1957-ben három kanadai városban) lépett fel az Egyesült Államokon kívül.

Színészként 31 filmben szerepelt, két filmen pedig koncertjeit illetve turnéit dokumentálták. Az ötvenes-hatvanas években egyike volt Hollywood legsikeresebb és legjobban fizetett filmsztárjainak. Nemrégiben a nemzeti örökség részeként a 25 legjelentősebb amerikai film közé beválogatták az 1957-ben forgatott Jailhouse Rockot is.

A hetvenes években Elvis koncertező művészként is beírta nevét a rocktörténetbe.  A színpadi visszatérése (1969) és a halála (1977) közötti időszakban közel 1100 koncertet adott és minden évben - elsősorban Las Vegas-i fellépéseinek köszönhetően - megdöntötte a bevételi rekordokat.

Produkcióiért tizennégyszer jelölték Grammy-díjra, amit három esetben kapott meg - gospel albumokért. Az életmű díjat már 36 éves korában (1971-ben) átadták neki. A clevelandi Rock and Roll Hall of Fame 1986-ban, az első között választotta a rock műfaj halhatatlanjai sorába. Elvis számos címe és kitüntetése közül azonban arra volt a legbüszkébb, amikor 1971. január 16-án - kutatók, sportolók, orvosok, politikusok társaságában - a nemzet 10 legkiválóbb fiatalja közé választották be.

A pénzgyártó brand

Elvist halála előtt "királyként emlegették és tisztelték, halála után pedig az Egyesült Államok egyik jelképe lett, s neve ma a legismertebb márkanév (brand) világszerte.

alt

Ezért jött váratlanul múlt év decemberében Elvis lánya, Lisa-Marie váratlanul úgy döntött, hogy 100 millió dollárért eladja apai örökségének, az Elvis Presley Enterprisesnek a többségi tulajdonát Robert F. X. Sillermann közismert zene és sportpromoternek, szórakoztatóipari mogulnak, az SFX Entertainment alapítójának. Ez a cég 2000-ig a világ legnagyobb koncertszervező cége volt, ám ekkor Sillermann 4,4 milliárd dollárért eladta a Clear Chanellnak, és további vállalkozásokba kezdett.

Többek között megalapította a CKX Inc. Nevű céget, amelynek a továbbiakban az Elvis-hagyaték kezelése is a feladata lesz. A szerződés értelmében Sillermann cége megkapta az EPE 85 százalékos részesedését (az Elvis, Elvis Presley, Graceland nevekhez, valamint fotókhoz, dalokhoz, filmekhez, és egyéb dokumentumokhoz kapcsolódó szerzői és kereskedelmi jogokat), amiért cserébe 53 millió dollárt fizetett készpénzben az örökösnek, valamint átvállalta a Gracelandet terhelő 25 millió dolláros adóságot is, s 22 milliós csomagot adott át az új vállalat részvényeiből. Lisa Marie ugyanakkor megtarthatta Gracelandet, illetve a házat körülvevő 13 hektáros birtokot, és apja személyes tárgyait is, valamint 15 százalékban továbbra is részesül a zenei-művészi örökséget kezelő Elvis Presley Enterprises bevételeiből, s tanácsadóként édesanyja, Priscilla Presley is részt vesz a cég munkájában.

A jelek szerint mindkét fél jó üzletet kötött. Lisa Marie elégedetten nyilatkozott az üzlet megkötése után: „Sem én, sem az Elvis Presley Enterprises egyetlen munkatársa nem döntöttünk volna így, ha nem tudnánk, hogy az édesapám öröksége biztos kezekben lesz.” Sillermann ugyanakkor biztos volt benne, hogy agresszívabb marketingstratégiával hamarosan akár meg is duplázhatják az éves bevételeket. Sillermann egyéb cégeinek a jegyzése máris megugrott az amerikai tőzsdén.

2004-ben Elvis volt a legjobban kereső halott sztár világszerte, akinek No 1 sikereket tartalmazó albumából közel 10 milliót adtak el. Az Elvis Presley Enterprises 2004-ben összesen több mint 40 millió dolláros bevételt könyvelhetett el, s Elvisnek minden esélye megvan, hogy 2005-ben is a legjobban kereső halott sztár legyen, hiszen az évforduló valószínűleg fellendíti az üdvözlő lapok és emléktárgyak, ruházati cikkek forgalmát (ezek licencjogait a születésnapra a vállalkozóknak már az új tulajdonostól kellett kérnie) éppúgy, mint Graceland vagy a tupeloi szülőház látogatottságát. A lemezeladások is jelentősen megugranak majd, és áprilistól bőven fog jövedelmezni az a Broadway-musical is (All Shook Up), amelyben a 26 legnagyobb Elvis-siker tartja össze a laza cselekményt.

Ugyancsak biztos kasszasikernek ígérkezik az Elvis-felvételeket gondozó Sony-BMG vállalkozása is. A cég a 70. születésnapot egy példátlan sorozattal ünnepli meg, január 3. és április 24. között folyamatosan újra megjelentetik mind a 18 eddigi Elvis Presley Nr. 1 sikert. Ezek közül az első (All Shook Up) január 3-án már megjelent, s a születésnapra időzítve ma került a boltokba a legendás Jailhouse Rock, amelytől azt remélik, hogy rocktörténelmet ír, s ez lesz Nagy-Britanniában az 1000. Nr 1 siker. Mint ahogy abban is reménykednek, hogy a 18 dalból legalább hét ismét felkerül a listák élére, s akkor Elvis (jelenleg 60 dallal) Nagy-Britanniában is "király" lehet, s megelőzheti a jelenlegi listavezető Cliff Richardot (66 dal).

(Jávorszky Béla Szilárd, Sebők János)