Főoldal
Munir Bashir - Ötezer év, öt húron Nyomtatás
Megjelent: Új Magyarország   
1995. június 17. szombat, 00:00

Munir Bashir, az arab világ egyik legkiemelkedőbb udművésze munkásságát az új arab lantirodalom megteremtésének szentelte. Az Arab Zenei Liga elnöke, az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsának tiszteletbeli tagja, Bartók Béla-díjas, Liszt-díjas, megkapta a francia és a spanyol lovagrendet, ezenkívül a világ számos egyetemének díszdoktora. Az első nem német származású művész, aki Bach házában játszhatott. S akiről 1978-ban az egyik japán koncertje után a kritikusok tömören csak azt írták: művészetével bebizonyosodott, hogy az araboknál nem csak olaj van. Az idén hatvanöt éves Munir Bashir - kisebbik fiával és egyben tanítványával, valamint Horváth Kornéllal - legutóbb a III. World Music Fesztiválon adott koncertet Budapesten.

  • Először 1965-ben - az Egyetemi Színpadon - lépett fel hazánkban. Azóta rendszeresen visszatérő vendég.

Nem tudom, pontosan hányszor jártam itt, de legalább tizenöt koncertet adtam eddig Budapesten. Magyarország a második hazám, hiszen a feleségem magyar, két fiam itt született és él, s szeretem az országot. Budapesten kívül részben Bagdadban, részben Ammanban élek. Amúgy havonta háromszor-négyszer utazom, úgyhogy gyakorlatilag az egész Föld a hazám.

  • Miért az udot választotta annak idején?

Az ud választott engem, nem én őt. Ez a hangszer családi hagyomány nálunk, édesapám szintén udművész és készítő volt. A műhelyben hangszerek között nőttem fel. Az ud amúgy babiloni hangszer, s tulajdonképpen az európai lant őse. Mai formáját ezer éve nyerte el. Időközben elterjedt előbb a Közel-Keleten, majd Európában (ahol lantnak hívják), Indiában (szarud), Kínában (pipa) és Japánban (bioa). Természetesen formája mindig alkalmazkodott a helyi hagyományokhoz. Európában például „érintőket" tettek rá, hogy az itteni zenére jellemző temperált hangok szólaljanak meg rajta.

  • Az indiai zenére jellemző mester-tanítvány kapcsolat mennyire van jelen az arab zenében?

Egészen addig létezett, amíg a század elején az arab országokat, köztük hazámat, Irakot meg nem szállták az angolok, akik európai iskolai rendszert, módszereket és kottákat hoztak magukkal, s mindent, ami arab volt, másodrendűvé nyilvánítottak Az elmúlt néhány évtizedben viszont kezdenek ismét felelevenedni a régi hagyományok. Több mint harminc éve fáradozom azon, hogy az arab hangszerek ismét megkapják az őket megillető rangot. S ennek a munkának már kezd beérni a gyümölcse. Az arab országokban több száz udiskola alakult, ahol arab klasszikus zenét tanítanak, arab hangszereken. Sőt, Európában is egyre többen érdeklődnek iránta. Ezenkívül több európai műhelyben készítenek arab hangszereket.

  • Művészete meglehetősen széles skálán mozog: nem véletlenül mondták magára, hogy a legtradicionálisabb, de a legkevésbé konvencionális arab művész.

Kompozícióimban az ősi gyökerekhez nyúlok vissza, s mindezt ötvözöm a saját kultúrámmal és zenei világommal. Ugyanakkor az arab zene legfontosabb jellegzetessége az improvizáció. Nemcsak a zenében, de az irodalomban is. Egy költő több órán keresztül képes rögtönözve verset mondani, anélkül hogy azt leírta vagy megjegyezte volna. Az arab improvizációs zenének egyik fajtája a meditációs zene, melynek hiteles előadásához ismerni kell a világ vallásait is. Nagyon sok koncertet adtam már templomokban és szent helyeken, és ilyenkor végtelen energiával töltődöm fel. S az ott meglévő légkörben valóban emberi kapcsolat jöhet létre a közönség és köztem.

  • Időnként magyar zenei motívum is felfedezhető a játékában.

Ez azért van, mert sokat éltem itt, szeretem a magyar zenét, s az improvizációk során mindez óhatatlanul előjön belőlem.

  • Úgy tudom, a maga zenéjét gyógyításra is használják.

Igen, főleg Amerikában. Orvosok, pszichológusok mondták először, hogy a koncert alatt valami különleges, megmagyarázhatatlan érzés támadt bennük Az egyik Los Angeles-i klinika igazgatónője azóta -  minthogy a vietnami háborúból sokkos állapotban hazatért fiát sikerült vele kezelnie - rendszeresen alkalmazza a zenémet gyógyászati célokra. Kubában is van egy orvos, aki a szívműtétekhez a zenémet használja. Mindez nem áll távol az arab kultúrától, hiszen régen az arab orvosok is alkalmazták a zeneterápiát, mely bizonyítottan igen jó hatással van az ember idegrendszerére. Van azonban egy új tervem: az anyaméhben lévő gyerekeket próbálom „táplálni" a zenémmel. Tudományosan bebizonyított tény, hogy zenére jobban nő a fa, például jobban tejel a tehén. A kísérletet mindenesetre elkezdtük, több leendő kismama kapott „lantzenekezelést”, eredményekről azonban még túl korai lenne beszélni.