Főoldal
Péterfi plakett-díj Nyomtatás

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete zenekritikusok díját, a Péterfi plakettjét 2008-ban Jávorszky Béla Szilárd kapta. Bródy János laudációja:

"A ma még akár fiatalnak is mondható díjazottunk nem készült újságírónak éstanulmányai sem a zenei területre predesztinálták. A Közgazdaságtudományi Egyetemen töltött évei alatt került közel az akkor progresszívnek is joggal nevezhető könnyűzenei irányzatokhoz, talán nem véletlenül, hiszen a Ráday kollégiumban volt Budapest legjobb underground zenei klubja, ahol olyan együttesek léptek fel, mint az Európa Kiadó, a Sexepil és a Sziámi, és a Kinizsi utcai klubban pedig a korszak legfontosabb jazzklubja működött. Diplomamunkájának témája már a rockzene szociológiája volt, és 1990-től rendszeresen foglalkozott a hivatalos magyar kultúrában még kevéssé ismert, de jelentős és újító törekvésekkel. Kijárva a zenei újságírás gyakorlati életének iskoláját, a rádiós háttérmunkáktól kezdve a kisebb-nagyobb írásokig, (a legkülönbözőbb fórumokon, miközben többféle napilap kulturális szerkesztőségét is alkalma volt alaposan feltérképezni), idővel a terület egyik legjobb szakértőjévé avanzsált, és írásai komoly tárgyi tudásról és széleskörű felkészültségről tanúskodtak.

Zenekritikusi tevékenységét a Magyar Rádió zenei és ifjúsági osztályán kezdte, később dolgozott a Magyar Hírlapnál, az Új Magyarországnál, 1996 és 2004 között a Népszabadság kulturális munkatársa volt. Alkalmanként publikált a Magyar Narancsban, a Kritikában és olyan zenei szaklapokban, mint a Muzsika, a Wanted, a Z Magazin, vagy a Rockinform.

2004 végétől már nem az újságírói státusz nyújtotta biztonságban, hanem zenei érdeklődésének és a műfaj iránti elkötelezettségének következményeként kezdett bele nagyszabású munkájába, a Sebők Jánossal közösen elképzelt rocktörténeti sorozat megírásába. A tervezett hat kötetből eddig négy megjelent, és a nemzetközi rock történetének 1. és 2. kötete, valamint a Magyarock történetének két kötete ebben a témában magyar nyelven megjelent legteljesebb történeti és kritikai munkának és alapvető forrásnak tekinthető.

A rock gyűjtőfogalma sokak számára ma is a szórakoztató vagy könnyűzenén belül jelentkező különböző zenei stílust, táncot és sztárokat jelenti, noha az elmúlt évtizedekben azért nálunk is nyilvánvalóvá vált, hogy a rock jóval több ennél. Ez a műfaj születése pillanatától összekapcsolódott a fiatalok társadalmi lázadásával, az életforma-forradalommal, a születő új szubkultúrákkal vagy a kisebbségek jogaiért küzdő politikai mozgalmakkal, később pedig partnerre talált a magas kultúra művészeti ágaiban, s a XX. század végére, már Magyarországon is elismerten, az egyetemes kultúra része lett.

Jávorszky Béla Szilárd a rockzene társadalmikulturális-zenei gyökereinek bemutatásával, a különböző jelenségek elemzésével, a kialakult stílusok ismertetésével, a műfaj története szempontjából kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével olyan munkában vett részt, melyet most a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Zenei Tagozata a Péterfi plakett átadásával méltányol és a kitüntetett szerzőnek a további munkához erőt, egészséget és sok szerencsét kíván."