| Egy Kiss Erzsi Zene: Egy Kiss Erzsi Zene (1998) |
|
|
Kiss Erzsit - végzettségét tekintve kirakatrendező és dekoratőr - korábban Jeles András „több mint kísérleti” színházából, a Monteverdi Birkózókörből ismerhetjük, ott kezdődött nála ez az egész multikulturális folkzene: társaival ázsiai, eszkimó, etióp, arab zenékre vetette magát. Aztán ha egy dallal nem volt elégedett, formálta, alakította, kitalált, hozzátett a sajátjából. És rájött, hogy ez neki nagyon megy. A toldások, átdolgozások szervesen illeszkednek, egyáltalán nem okoznak zavart. Ráérzett az önmagával való zenélés ízére. 1995-ben megkereste Hajnóczy Csabát (ex-Kontroll Csoport, Kampec Dolores), beszélgettek, zenélgettek, hónapok alatt körbejárták egymást. Aztán bekapcsolódott Kenderesi Gabi, és ahogy mondani szokták, az események felpörögtek. 1996 elején mutatkoztak be, debütáló CD-jük 1998-ban jelent meg. Ezen a korongon még alapvetően énekhangokra épülnek a dalok, később egyre több ritmushangszer jelent meg bennük, egyre több lett bennük az erő, egyre dinamikusabb a megszólalás. A második lemez (Deladela, 2001) sokkal keményebbre, húzósabbra sikerült, erős alterrockos hangulattal, majd miután 2002-ben szétváltak útjaik Hajnóczy Csabával, az új alkotótárs, Sütő Márton révén jazzesebbé, légiesebbé vált a megközelítés, miközben a produkciót egyre inkább belengte a hetvenes évek hangulata. JBSZ „Érezhető, hogy ez mégis valamilyen nyelv, csak éppen nem értjük. De vagyunk így ezzel nap mint nap, és nem igazán zavar bennünket, ugye?” - Kiss Erzsi, 1998 -------------------------------- Kapcsolódó anyagok: Ambivalens bajleves >> - kritika, 2009. október Egy Kiss Erzsi Zene: Egy Kiss Erzsi Zene >> - 303 magyar lemez, 2008 Kiss Erzsi - Képzelődöm és lubickolok >> - interjú, 2008. október Kiss Erzsi - Több sávon improvizálva >> - cikk, 2007. január Kiss Erzsi - Deladela és a többiek >> - cikk, 2001. december Egy Kiss Erzsi Zene >> - cikk, 1998. szeptember |
303 MAGYAR LEMEZ

Kiadó: Bahia